Menjünk horgászni
Nyomtatás E-mail
Tartalomjegyzék
Szolunáris naptárakról
2. oldal
Minden oldal

 Ezt a naptárat, úgy 1920 táján, John Alden Knight alkotta meg, pusztán a pennsylvaniai empirikus megfigyelései alapján. Ezeknek a naptáraknak számunkra fontosabb adatai: a napkelte-napnyugta, valamint a hold major és minor periódusai. Ma már köztudott, és tudományosan is alátámasztott, hogy kísérőbolygónk nem csak a halakra, hanem emberre, állatra, növényekre, és általában minden folyamatra hatással van. Bármennyire is hihetetlen, kísérő bolygónk aktivitásának következményét, hatását, különböző szolunáris folyamatok jellemzik, és ezt időrendben a különböző speciális szolunáris naptárak mutatják meg. Használják; horgászok, vadászok, biológusok, növénytermesztők, állattenyésztők, pszichiáterek, természetgyógyászok, stb. Földünk útitársa okozza az árapály jelenséget. Ma már tudjuk, hogy létezik a szárazföldi tengerjárás is. Ez a jelenség érvényes a testnedvekre, az agyvízre, a sejt vízre, a növények vízháztartására, stb. Azt is tudjuk, hogy nagymértékben hat hangulatunkra, egészségi állapotunkra, egy sor biológiai tulajdonságunkra. Valószínű, ugyanezen ok a magyarázata és bizonyított tény ma már az is, hogy a halak intenzívebb étvágya, a hold major, illetve minor periódusában van, különösen akkor, ha az napkeltére, vagy napnyugtára esik. Ezek a periódusok a Hold maximum és minimum vonzerejének idejét fedik. Valójában ezeknek a periódusoknak effektív ideje nagyon rövid. Mindössze másfél vagy kettő óra időintervallumot foglal magába. Ez egy nagyon fontos, ha nem a legfontosabb komponense a várható eredménynek. A másik ugyanilyen fontos komponens az újhold, illetve a holdtölte (telehold). Ugyanilyen fontos szempont a sokunk tapasztalatából ismert napkelte, illetve napnyugta, de nem elhanyagolható a holdkelte és nyugta sem. Ezeknek a feltételeknek az együttállása egy olyan szuperpozíciót hoz létre, amely nagy százalékban garantálja a sikert! Ha megfigyeljük a naptárak tartalmát, akkor ez a pozíció újhold és holdtölte környékén következik be, amikor a nap és hold vonzereje összegződik. Erre épülnek ma, a forgalomba lévő szolunáris naptárak is, de igen hiányosan, mert gyakran nem tartalmazzák a fontos adatokat. Ilyen adatok a napkelte és napnyugta, holdkelte és nyugta, a major és minor idők, stb. A holdfázisok jelölése önmagában igen sekély információ. Ezeket az adatokat csakis a pontos földrajzi hely GPS koordinátákkal és tengerszint feletti magassággal lehet determinálni (meghatározni). Az OMSZ által kiadott napkelte-napnyugta adatok pontosan a 19° hosszúsági körre vonatkoznak.


Amennyiben az ország más pontján vagyunk kíváncsiak az adatokra, akkor hosszúsági körönként  +/- 4 perc eltéréssel kell figyelembe venni. A holdkelte és nyugta adataira is vonatkozik. A hold és nap eredő vonzásának számítása már sokkal bonyolultabb feladat. Nem is tennék rá kísérletet, mert végképpen meghaladja szerény képességeimet, és mert horgász vagyok és nem csillagász. A számításokat elvégzi helyettem egy angol nyelvű weboldal. Kell hozzá némi angoltudás, de az se baj, ha nincs, mert segít a „Google” webfordító. Egyetlen probléma, hogy az oldal fizetős, így csak az éppen aktuális hónapot számolja ki nekünk ingyenesen.

Ezt az oldalt a  http://solunarforecast.com/worldcalendar.aspx  címen találjuk. Meg kell adni a GPS adatokat decimális koordinátákkal, helyiséget, országot, valamint az időzónát. A többi a program dolga. Miután kellően elriasztottam mindenkit a naptárszerkesztéstől, még mindig csak azt mondhatom, hogy korrekt naptár tartalom mellett is, mintegy 60-70% az esély. A tartalom vagy bejön, vagy nem! Ennek egész egyszerűen olyan oka van, hogy egy sor más tényező is befolyásolja az eredményt. A teljesség igénye nélkül, nem a súlyuknak megfelelő sorrendben ilyen tényezők például: Az évszakok, a fény és sötét, az időjárás, a frontok, a hőmérséklet, a napkelte vagy napnyugta, a vízminőség, a helyismeret, és még sorolhatnám. Egy biztos! Ezekből a konzekvenciát, saját tapasztalatunk alapozza meg. Ma már számos olyan anyag, eszköz és technika van forgalomba horror áron, ami az étvágytalan halból is kihozza a „zaba gépet”. Ezt én meghagyom a professzionális versenyzőknek, és csapatoknak. Persze, ők is használják a szolunáris naptár információit. Ezeknek a dolgoknak konzekvens figyelembevételével és egy korrekt szolunáris naptár használatával, sokkal céltudatosabbak lehetünk, és eredményességünk is egy nagyon jó statisztikát fog mutatni! Azt mindenképp hangsúlyoznám, hogy statisztikát! Egy vagy kettő alkalomból, nem lehet bebetonozott konzekvenciát levonni. Ez nem kerül pénzbe, és nincs veszíteni való sem! A puding próbája az evés! A siker érdekében minden hónap elején felteszem honlapomra a számított előrejelzési értékeket a szükséges adatokkal.

Eredményes napot mindenkinek!

Görbüljön a bot!