Menjünk horgászni
Nap és Hold Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2013. január 28. hétfő, 15:17

Mielőtt John Alden Knight elkészítette volna első szolunáris táblázatát 1933-ban, azt több éves empirikus megfigyelés előzte meg, és ebből formálódott a tapasztalati törvényszerűség. Valószínű, hogy Ő maga és baráti társasága is rabja volt a horgászatnak, és fontos volt számukra az élmény, az eredményesség. Akkoriban csak a halakra koncentrálva 33 olyan faktort vizsgált, amiről úgy gondolta, hogy befolyásolja a halak étvágyát, azaz; az eredményességet. Egyre nyilvánvalóbb lett számára és mindössze három tényező maradt, ami statisztikailag is egyértelművé tette jelentőségüket, befolyásukat. Ezek a tényezők a nap a hold, és az ár-apály jelenség. Édesvízi halaknál e harmadik tényezőt elvetette. Így utólag okoskodva ezt rosszul tette, mert nem ismerte a „szárazföldi tengerjárás” fogalmát, annak biológiai következményeivel együtt. Így alkotta 1933-ban a So = nap, és a Luna = hold szóösszetételekből az első szolunáris táblázatot. Van azonban több olyan tényező, amik önmagukban nem egyértelműen, de a nap-hold aktivitással együtt fokozzák az eredményességet. Ilyen esemény a napkelte-napnyugta, holdkelte-holdnyugta. Még több más tényezőt is lehetne sorolni, de úgy tűnik ezek a legfontosabbak. A nap-hold aktivitás legfontosabb, legjelentősebb szakaszai a „major” illetve a „minor” időintervallumok. Ezek az intervallumok mindössze 1,5-2 órát jelentenek, amikor egy adott napon belül a legnagyobb, illetve a legkisebb a hold tömegvonzása. Amikor ezek az intervallumok napkeltére vagy napnyugtára esnek, az eredményesség esélye többszörösen megnő. Ez bizony éppen az újhold, illetve a telehold ideje. Ugyanakkor lekövethető az is, hogy más napokon az effektív major illetve minor idő milyen napszakra esik. Fontosnak tartom jelezni, hogy a honlapomon azt a full naptárat teszem közzé, ami a hold konkrét (effektív) major és minor időszakaira vonatkozóan Pécs, és közvetlen környezetének GPS koordinátáiból következnek. Ugyanakkor az általános rész, a napkelte és napnyugta adatai az OMSZ 19. hosszúsági fokra (Budapest vonal) vonatkozó adataival jelenik meg. Akinek pontosabb adatokra van szüksége, annak természetesen a megfelelő GPS koordinátákkal át kell számolni a táblázatot, amihez segítséget nyújt a "szolunáris naptárakról" szóló cikkem. Ha valakinek felkeltettem az érdeklődését, akkor olvasson bele a címlapomon közölt „Szolunáris naptárakról” cikkbe, avagy innen rögtön a cikk közepébe vághat.

Jó szórakozást! Eredményes napot!

Görbüljön a bot!


 

Módosítás dátuma: 2013. február 02. szombat, 11:43